KERÉKNYOMOK

Absztrakt:

Tanulmányomban a buddhizmus legsajátosabb vonását jelentő anátman tan problematikáját
kísérlem körüljárni. A népszerű felfogás szerint ez a tantétel különbözteti meg minőségileg
a Buddha tanítását a többi vallástól. Véleményem szerint ez eredetileg nem egy filozófiai doktrína
volt, főleg nem ontológia, s nem egy radikális lélektagadás, hanem egy praxis, mely rokon számos
keleti és nyugati misztika módszerével, melynek lényege az egyén állandótlan és romlékony elemeinek
leválasztása a tiszta, transzcendens szubjektumról. Az anátman elsődlegesen azt jelenti,
hogy sem a testi, sem a mentális összetevőink nem tekinthetők állandó és halhatatlan szellemi
entitásnak. Későbbiekben ebből a módszerből jött létre egy ellentmondásokkal terhelt ortodox
„buddhista ontológia,” mely bármiféle örök szubsztancia létét explicite tagadta. Ha viszont az
anátman koncepciót lételméletként értelmezzük, akkor annak konklúziói nyomán a buddhizmus
két nagy fundamentuma: a reinkarnáció és az erkölcs univerzalitása egyaránt megkérdőjelezhetővé
válik. Az ellentmondásokat a különféle buddhista iskolák más és másféle módon próbálták
feloldani.