KERÉKNYOMOK

Absztrakt:

Jelen tanulmány egy példán keresztül bemutatja, hogy a klasszikus chan buddhista gong’an történetek mily módon váltak a chan meditáció tanítási eszközévé, és miként maradtak fenn századokkal később. A chan buddhista irodalom gong’an 公案 (jap. kōan) szövegei többnyire mesterek és tanítványaik közti interakciókat lejegyző történetek, párbeszédek. A tanulmány fókuszában két chan mester áll. Az első a chan buddhizmus történetének egyik legjelentősebb alakja, Zhaozhou Congshen 趙州從諗 (778–897), kinek ismertsége olyan gong’an gyűjteményeknek köszönhető, mint a Nefrit szirt feljegyzések (Biyan lu 碧巖錄) és a Kapujanincs átjáró (Wumen guan 無門關). A másik chan mester a XVII. századi Yikui Chaochen 一揆超琛 (1625–1679), Miyun Yuanwu 密雲圓悟 (1567–1642) hagyományvonalának örököse, aki szerzetesnőként a huatou 話 頭 meditációs technikát gyakorolta és tanította. Yikui Chaochen és az általa megidézett Zhaozhou szövegeinek összevetése kapcsán a tanulmány azt kívánja bemutatni, hogy a korai gong’an szövegek milyen kontextusban és milyen funkcióban jelentek meg a XVII. századi szerzetesnő írásaiban.