Szövegátiratok

A Tan Kapuja könyvbemutatóinak felvételei alapján készült szövegátiratokat azoknak ajánljuk, akik szívesebben olvassák, mint hallgatják a beszélgetéseket. A szöveg – az élőbeszéd varázsa nélkül – más tartalmakra, gondolatokra hívhatja fel a figyelmet. Csak néhány könyvbemutató hanganyaga alapján, kísérleti jelleggel készült átirat, melyet ezúton is köszönünk a szakmai gyakorlata keretében ezzel foglalkozó Boros Annamária hallgatónknak. Bízunk […]

Jóga-szútra

„Patandzsali Jóga-szútrája nem „jógakönyv”, hanem a spiritualitás vallások és kultúrák feletti, egyetemes összefoglalója. Továbbá meditációs szöveg, nem puszta leírás. 30 év után újra fordítva megpróbáltunk egyfajta „klasszikus” egzegetikai művet alkotni, melyben a szövegfejtés legtöbb eszközét alkalmaztuk: filológiai analízist, etimologizációt, hermeneutikai fejtegetést, más tanításokkal való összevetést, irodalmi párhuzamot. Közöljük a mű eredeti, szanszkrit szövegét is, hogy […]

Németh Norbert: A buddhizmus eszméi

„Koroktól és hovatartozástól függetlenül az embert mindig is foglalkoztatták létezésének alapkérdései. A halál és halhatatlanság, az élet és halál, a múlandóság és öröklét perspektívái ma éppúgy kihívást jelentenek, akkor is, ha ezekkel a nyugati ember rendszerint csak kivételes helyzetekben szembesül. A keleti bölcsesség egyik kincsestára, a buddhizmus olyan eszméket őrzött meg a jelenkor számára, amelyek […]

Rába Géza (szerk.): TanKapu30

„1991 májusában különféle buddhista vonalakat képviselő öt kisebb közösség szövetségéből, 108 alapító tag közreműködésével megalakult A Tan Kapuja Buddhista Egyház. Ez a kísérleti multikulturális szövetség a különféle buddhista hagyományok képviselőinek együttműködését tűzte ki egyik fő céljának. Ugyanezen év szeptemberében a frissen bejegyzett Egyház az érdeklődők előtt kitárta a Tan Kapuját, elkezdte működését A Tan Kapuja […]

Dobosy Antal: A Nincs-kapu

„Ébreszd fel egész testedet a háromszázhatvan csonttal és ínnal együtt, és a bőr nyolcvannégyezer pórusával együtt! Idézd fel a NINCS szóra irányuló hatalmas kételkedés és összpontosítás szellemét! Hordozd ezt állandóan, éjjel és nappal! De ne alkoss semmiféle nihilisztikus elképzelést az ürességről sem a van és a nincs viszonylagosságáról! Ez olyan lenne, mintha forró vasgolyót nyeltél […]

2021.09.30. Könyvbemutatók a főiskolán

A Tan Kapuja Kiadó gondozásában megjelent Porosz Tibor: A buddhista pszichoterápia című könyvének bemutatóját tartjuk 2021. szeptember 30-án 17:00 órától.A kiadó Buddhizmus és Tudomány sorozatának második kiadványaként megjelent kötetéről, Porosz Tiborral, a könyv szerzőjével, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori rektorával és tanítójával beszélget Karsai Gábor, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektora.A könyvről bővebb információ […]

2020.05.22. Farkas Attila Márton új könyve

Céljainkon túl – 21. századi buddhista tanulmányok a tudat, az idő és a valóság természetéről. Ezzel a címmel jelent meg Farkas Attila Márton kollégánk új könyve. A kötet egyfajta mágikus tankönyvként is funkcionál, olvasója felkészülhet és vizsgázhat a köznapok valósága mögötti rejtett valóság ismeretéből. Megjelenési adatok: Budapest, A Tan Kapuja, 2020. ISBN: 978 615 81452 […]